A Soproni Fotóklub ismét szabadtéri kiállítással ünnepli augusztus utolsó hétvégéjén a Magyar Fotográfia Napját. A szabatéri kiállításon a klubtagok képei mellett  a fotópályázatra beérkezett legjobb alkotások kerülnek kiállításra.

A Fotópályázat részleteiről bővebben a klub fejlesztés alatt áló, de teljesen megújuló honlapján olvashatsz a kezdő oldalon, ha a fejlécre kattintasz.

Mindenkinek sok sikert, várjuk alkotásaitokat, és a fotográfia iránt érdeklődőket is a Széchenyi térre.

 

A Soproni Fotóklub Csapata

Gondolom észrevettétek, hogy kis csönd honol a weboldalon, és a blogon is csak hébe-hóba van iromány. Nos igyekszünk belehúzni, a klub él és virul, de sajna megint előjött egy régi nóta, amiért már bocs, de nem fizetett senki..megint csak jött!

BEZÁR A GYÍK! Ennyi, amit mondtak nekünk, meg azt, hogy április 1-el akkor cóki móki azt irány a LISZT.

Mi azt hiszem még szerencsések vagyunk annyiban, hogy elég sok mindent teszünk az asztalra ahhoz, hogy elsők közt legyen helyünk, még akkor is, ha ez most csak ideiglenes. Ismét, újra! De sokak vannak, akik nem járnak sehogy, csak rosszul.

A nagy gond szerintem abban a fene nagy fejlődésben van, ami itt elvileg most folyik. Az a város, amelyik a kultúrális főváros címet Pécs elől akarta elhalászni, bezár egy olyan helyet, ahol ugymond a kultúra virágzik, és szinte annak utolsó mentsvára?? Hát nem is tudom...utólag kissé nagyképűnek tűnik az az elképzelés, hogy a kultúra itt számit..főváros..no comment..a Makó és Jeruzsálem mond valamit?

A klub történetében vannak akik sokadjára élik meg ezt a szitut. Én még csak harmadszor költözöm ha jól emlékszem, de már nekem is sok kicsit. Nem azzal van a gond, hogy egy gazdasági dolgot nehéz megoldani. A gond azzal van szerintem, hogy nem úgy tűnik, hogy létezne ebben a szituációban hosszabb távú terv, mint a fél év.

Én személy szerint azért sajnálom ezt  a lépést, mert a GYÍKban lehettem tanúja a klubunk új reneszánszának, és még sosem volt ekkor a taglétszám szerintem, és ami még ennél is jobb, hogy ebből a legtöbben aktivak, pályáznak, nyernek, kitüntetéseket kapnak..stb stb stb...ez már nem fér bele, heti 3 órába.

A LISZT is anno, mint egyik volt otthonunk, jó hely volt nekünk, de ez most más. Nem azért kerülünk oda, mert kérik, hogy menjünk, mert szükség van ott ránk, hanem azért, mert most ez a megoldás van, jah..de meddig? Mennyi gazdasági csökkenés kell ahhoz, hogy az aktuális 4 évre választott vezetés tönkre tegyen egy 105 éves klubbot, ahelyett, hogy csókolomot köszönne neki??? Lassan pedig illene azt hiszem...

Most mielőtt bárki aggódna, elmondanám, hogy a klubb sokkal nehezebb szitukat is átélt, ezt az akadályt is simán, gördülékenyen vesszük majd, de a satbilitás szerintem az alapja a növekedésnek, és az az akarat, hogy igen is ezt akarom csinálni, nem csak kell csinálnom, mert ez van.

A klub tagjai egytől egyig akarják is, és teszik is a dolgukat, a "nagy" embereknek ugyan ezt javaslom, és ha némi lelkesedésre, vagy pozitív energiára lenne szüksége valamelyiküknek...nos nézzenek be hozzánk!

Szóval április 1-től a Soproni Fotóklub Egyesület, a LISZT FERENC Központban fogja összejöveteleit tartani, addig még megtaláltok minket a GYÍK-ban!! Az új dinamikus és minket jobban tükröző honlapunk pedig lassan elkészül, ahová továbbra is várjuk lelkes közönségünk.

 

Csigó Gergely AFIAP, E-MAFOSZ

Az egyesület alelnöke

A NYME Közgazdaság Tudományi Karának épületében, az aulában rendezi meg Hipságh Gyöngyi E-Mafosz Fotóművész a 10-ik fotókiállítását. A kiállítást 2011.03.08-án ifj.Folcz Tóbiás Efiap, E-Mafosz/b, és Csigó Gergely Afiap, E-Mafosz fotóművészek nyitják meg, közreműködik Stöckert Ádám marimbán, és verset szaval Orbán Júlia. A kiállítás március 29-ik lesz megtekinthető.

A kiállításra mindekit szeretettel vár a szerző, és a Soproni Fotóklub csapata.

Esther Horvath: Life with Love

2011.02.12. 17:08

Már esteledett, amikor az öreg Ambassador autó lassan megállt Kalkutta egyik utcáján és a sofőr fejével biccentve egy romos ház felé mutatott.

A sarkon álló koloniális házat a 19.században az angolok építettek és kórházként működött. 170 évvel később ma, omladozó falait fák ágai és gyökerei tartják össze és épen maradt termeiben indiai családok élik egyszerű életüket.

Beléptem a ház udvarara , ahol a kitaposott agyagföldön gyerekek egy pislákoló lámpa fényénél olvasni tanultak.

A családok többi tagjai a ház verandáján figyelték a tanítást,  a fiatal nők pedig az itt kialakított konyhasarokban készítettek a közös vacsorát, melynek fűszeres illata körbejárta az udvart.

A kis gyerekcsoportot tanító férfi intett, hogy lépjek közelebb és rögtön elküldött egy nebulót, hogy hozzon egy frissítő teát a nap tüzétől megfáradt idegennek.

Ahogy közelebb léptem kíváncsi szemek szegeződtek rám, de a kíváncsiság az én szememben és szívemben még erősebben lobogott, hogy megismerhessem ezen emberek életet és rajtuk keresztül India életét is. Itt kezdődött varázslatos utazásom Indián keresztül.


 

 Ezen a kiállításon ezt a csodálatos világot az indiai embereken keresztül szeretném bemutatni, azt a csodát, mely megtalálható minden kisgyerek csillogó szemeben, az emberek őszinte mosolyában, a kemény sorsok verejtékében, a piacok zsivajában, az anyák gondoskodó ölelésében, az emberek minden elő iránti szeretetteljes életében.

 

 

 Az idézetek Teréz Anyátol, Mahatma Gandhitól és Rabindranath Tagorétol származnak, azon nagy indiai emberektől, akik életüket szeretet nevében élték.

 

Horváth Eszter AFIAP

Szeptember 25-én verőfényes reggel indultunk Kurt, Jenci és jómagam Hornba, az ottani fotóklub által rendezett két napos Foto Workshopra. Három ország (Ausztria, Csehország, Magyarország) három városának (Horn, Česky Krumlov, Sopron) közel 20 fotósa képviseltette magát ezen a rendezvényen.

A szálláshely elfoglalása és az ebéd elfogyasztása után szép reményekkel indultunk a közeli pincesorra és szőlős kertekbe.

 

 

Sajnos kivételesen igaza lett az időjósoknak, mert mire fotózásra került volna sor, már zuhogott az eső. Ez azonban nem szegte kedvét a népes fotóstársaságnak és a két bájos modellnek.

A fergeteges, vizes hangulatban a boros gazdákat is sikerült lencsevégre kapnunk, amint a modellekkel pózoltak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A napot a kimerült és ázott társaság este egy Heurigerben zárta, ahol ismét készült néhány felvétel. Majd Kurt navigációs rendszerének szabotázsa ellenére mégis visszataláltunk a szálláshelyre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 Az időjárás másnap sem volt kegyes hozzánk, így a szabadtéri fotózás helyett egy használaton kívüli, bontásra ítélt iskolában folytattuk a fotózást.  Ezt követően, egy motormúzeum öreg járművein fotóztuk a modelleket.

A programot ebéddel zártuk, melyen a cseh fotóklub meginvitálta a jelenlévőket egy hasonló programra Česky Krumlovba, a következő évre. Reméljük, mihamarabb mi is vendégül láthatjuk őket kis városunkban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hipságh Gyöngyi

 

2010 és ami maradt…

2010.12.27. 22:03

 

… ismét eltelt egy év. Immáron a 104. és szerencsére ezúttal is előrefele haladtunk. Gyarapodtunk létszámban, képszámban, gépszámban, de ami a legfontosabb nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is. Ebben az évben is többen vetették magukat bele hatalmas lelkesedéssel a fotóművészet háborgó tengerébe, de jelentem tudnak úszni!

Jól kezdődött az év! Tavaly azt hittük megismételhetetlen, idén már nem gondolunk semmit. Talán már több szerencsénél a második Triernberg Circuit aranyérem. Egyre többen és egyre többet hallatjuk magunkat, jobban szólva látatjuk képeinket. Számtalan pályázat, csoportos és egyéni kiállítás. Az augusztus végi Széchenyi teres bulink, talán nem csak nekem feledhetetlen mindig, hanem annak a pár ezer nézőnek is, akik meglátogattak bennünket. Az Év Fotóművészeti alkotócsoportja! Jövőre talán hivatalosan is… 3 éve folyamatosan vezetünk mindenfajta objektíven mérhető listát és eredményt, na de a szabályzat… adni kell másoknak is esélyt, és ez rendjén is van. A mi erőnk amúgy sem a számokban és a címekben rejlik, hanem a csoportban, az összetartásban, és abban, hogy így vagy úgy mindenki kiveszi részét a fotóművészet ránk eső tortaszeletéből. A célunk csupán az legyen, hogy ne a meglévő szeletet aprózzuk fel, hanem harapjunk nagyobbat! Páran ezt már papírral a kezükben is elkezdték. A hivatalos fotóművész címet birtoklók száma körünkben hirtelen 10 főre emelkedett. A régi motorosok (Laci-bá, Sanyi-bá, András, Tóbi) mellé címhalmozókként beszállt Attila és Geri, valamint újoncként Eszti, Gábor, Tamás AFIAP kitüntetésekkel, és a Dani E-MAFOSZ címmel. Ez egy remek cél lehet minden fotós számára, azonban ne feledjük, gyakorlat teszi a mestert, és nem pedig a hirtelen siker! Művésszé nem egy papírtól válunk, és nem egy szakmai bizottságnak kell ezt kimondania, hanem a közönségnek! (persze egy kis mozaikszó a nevünk után tud lökni a dolgon)

Év vége lévén a klub programjában az Év Szerzője pályázat és a Fotó-futam végső megmérettetése vette át a főszerepet. Utóbbiban egyre többen szerepelünk, azonban még mindig kevesen vannak, akik mind a 7 témában pályáznak! Idén a végeredmény a következőképpen alakult: 1. Csigó Gergely, 2. Bóta Luca 3. Tóth Jenő Tibor lett.

Az Év Szerzője házi pályázatunkra ismét többen aktivizáltuk magunkat. Leporolgattuk az idei termést, és a nagyra becsült zsűri elé tártuk alkotásainkat. Szegény zsűri! Lehet rájuk mutogatni rendesen. 10 emberből akad jócskán mindenki számára kedves és bosszantó vélemény is. Azonban ennyi ember véleménye már nem a véletlen műve. Úgy gondolom, hogy megérdemelte mindenki azt a pontszámot, amit kapott. Vannak, akik örülnek ennek és vannak, akik sopánkodnak. Vannak, akik a kevesebbel is elégedettek lehetnek, és vannak, akiknek a több is kevés. Emberek, sőt, még rosszabb! Fotósok vagyunk! Végezetül gratulálunk minden résztvevőnek, különösen a díjazottaknak:

1. Csigó Gergely (AFIAP;E-MAFOSZ),

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. Cseh Dániel (E-MAFOSZ),

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3. Folcz Tóbiás (EFIAP;E-MAFOSZ/B)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mesterek és Mesterségek

Lángh Gábor fotóművész kiállítása a Gárdonyi Géza Általános Iskolában

 

 

Csigó Gergely:             Nagy tisztelettel köszöntünk mindenkit Lángh Gábor Mesterek és Mesterségek című kiállításának megnyitóján. Immár második alkalommal ad otthont a Gárdonyi Géza Általános Iskola Gábor fotókiállításának, amit ezúton is köszönünk az iskola vezetésének.

Az első alkalommal, kissé remegő térdel, izgulva mutatkozik be egy művész a nagyközönség előtt. Várja a visszajelzéseket, és tudja, hogy a közönség őszinte, és sokszor ez azt is jelenti, hogy a művész, és a közönsége nem ugyanazt gondolja egy-egy alkotás megtekintése után. De ez nem baj, mert a művésznek nem csak a saját kénye kedvére kell alkotnia, engedni kell azt, hogy a közönség is elgondolkozhasson fotói nyomán, és képet alkothasson arról, vajon mi járt a művész fejében, amikor az adott képet készítette éppen.  Nos, Gábor ezen a bizonyos izgulós első alkalmon már túl van.  Azon kívül, hogy itt másodszor mutatkozik be, 2006-2010 között 11 országban közel 180 képét értékelte, és fogadta el szakmai zsűri, és akasztotta a nemzetközi nagyérdemű elé a tárlókra, valamint 11 díjjal jutalmazta.

E szép eredmények alapján érdemelte ki Gábor az AFIAP, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Fotóművésze címet.

Ahogy mi szakmai berkekben mondjuk, vannak ugyan szerencsés véletlenek, de egy ilyen cím kiérdemlése közel sem az. Ez komoly munka, kitartás, sok csalódás és verejték árán sikerülhet csak az alkotónak. Gábor nem sajnálta, sem az időt, sem az energiát, sem a verejtéket, mint ahogy a mögöttem, a falon látható képeken a mesterek sem, amíg alkotásuk el nem készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Folcz Tóbiás:   Ahogyan a Soproni Fotóklub tagjai mindnyájan, Gábor is egyszer csak gondolt egyet, és elkezdett fotózni. Elkezdett olyan képek után kutatni, amelyeket már nemcsak a családnak lehet megmutatni. 2005 óta, mióta a Fotóklubhoz csatlakozott már tudatosan keresi a témákat, ötleteket. Próbálja más szemmel nézni a világot, és próbálja nekünk az ő szemén át megmutatni azt. Eleinte, mint mindenki belekóstolt mindenbe. Mindegy, hogy mi volt a téma, vagy, hogy mit ábrázolt, csak az volt a fontos, hogy számára érdekes legyen. Gábor nagyon hamar ráérzett a fotózás művészi oldalára. Képeit megmutatta barátainak, majd a különféle fotópályázatok segítségével a szakmai zsűri véleményének is alávetette alkotásait. Mit azt hallhattuk igen komoly sikereket ért el, hamar megtérülni látszott a befektetett munka, és hamar ráébresztett mindenkit, hogy komolyan gondolja hobbiját, és kihasználja tehetségét. Mára már nincs szüksége iránymutatásra. Kialakította saját stílusát, és már többet szeretne megmutatni néhány egyedi és nagyon ütős képnél. Kiindulásnak fogta a már sikeres alkotásokat: például a középen látható nagyobb fotók összesen több mint 50 kiállításon szerepeltek a világ számos pontján, több díjat is elnyerve alkotójuknak. Ezek a fotók adtak számára egy irányt, amit Ő kitartó, öt éve zajló gyűjtögetéssel kiegészítve létrehozta az itt látható kiállítást. Mint mondtam, szeretne nekünk többet megmutatni. Szeretné tiszteletét leróni a régi, népi mesterségek előtt, valamint szeretné ezt a tiszteletet kiprovokálni belőlünk is azáltal, hogy megmutatja saját gondolatait a képeken át.


Csigó Gergely: Ahogy az imént Tóbiás barátom szavaiból kivehették, egy-egy ilyen kép elkészítése nem csak addig a pillanatig tart, amíg az exponáló gombot lenyomja az alkotó.  A téma, ahogy mondani szokták, nem ugrik csak úgy a fotós lencséje elé. Bizony annak utána kell menni, kutatni kell azt. De elhihetik nekem, a fotós nem érzi olyankor sem a fáradságot, sem az éhséget, sem a nehéz körülményeket, amikor hajtja a késztetés témája felé. Sokszor csak akkor veszi észre azt, amikor szeme elől elveszi a gépet, és végig gondolja aznap mit is fényképezett. Sokszor fotóztunk már együtt Gáborral, és nyugodtan mondhatom, ugyanolyan fáradhatatlan a fotózásban, mint az itt jelen lévő klubtagjaink, vagy akár Tóbiás, és jómagam...

Folcz Tóbiás: Persze azért nem kell sajnálni bennünket, fotósokat, hisz nem véletlenül választottuk magunknak ezt a hivatást. Szeretjük és élvezzük az alkotás ezen formáját, mindössze azzal legyenek tisztába, hogy nem kis munka, idő és energia rejlik egy-egy kép hátterében. Ha jól számoltam 15 különféle mesterséget láthatunk a kiállításon. Biztosan nem véletlen, hogy a legnagyobb hangsúlyt a fafaragó mesterség kapta. Nem mehetek el szó nélkül mellette, hiszen saját hétköznapi munkám meghatározója is a fa. Gábor sem tud elszakadni a gyökereitől. Faipari mérnökként és tanárként már iskolás kora óta nagy becsben tartja ezt az egyik leg ősibb és legszebb, ember által is felhasznált, folyton megújuló, megszépülő változatos anyagot. Mindemellett az sem véletlen, hogy egy iskolában vagyunk. Gábor nem titkolt szándéka, hogy képeivel oktassa az itteni diákokat, és minden látogatót, bennünket is. Mai világunkra igenis ráfér ez a jóindulatú szándék. Valljuk be, hogy hajlamosak vagyunk a nagy rohanásban elfelejteni honnan is jöttünk. Ránkfér egy kis lassítás, mialatt végiggondolhatjuk hagyományainkat, és azt, hogy mi miben tudunk segíteni fennmaradásukban.

Csigó Gergely: A mesterségek nem léteznének mesterek nélkül. De a mester szó már ősidők óta több mindent is jelent, és főleg szép magyar nyelvünkben szokhattuk meg azt, hogy egy-egy szónak sokszor mélyebb értelme van. Nem csak az a mester, aki a szakmájához nagyon jól ért. A mester egyfajta nagy élettapasztalattal bíró személy az emberek szemében. Egy olyasvalaki, akinek aurája magával rántja az érdeklődőket, akinek személyisége megfogja az embert, és élet tapasztalata, és bölcsessége megingathatatlan határozottságot ad neki, ez nekünk pedig energiát.  Majd ahogy a képeket nézik, ha hosszabb ideig is szemlélik őket, meglátják, hogy Gábor portréiban ott van ez az energia. A fafaragó portréja például, aki szinte már a megváltó küllemével rendelkezik, és elsőre talán még viccesnek is hat, ez a hasonlóság, de egy perc után már azon vesszük magunkat, hogy a mester tekintetéből ugyan az a nyugalom, és bölcsesség árad, ami egykor a régi nagy tanítókéból. Arcán a barázdák tudatják velünk, hogy nem volt soha könnyű élete, de mégis elfogadta azt, amit sorsnak hívunk, és árad belőle a jó. Vagy ha tovább haladunk látjuk majd a székében nyugodtan üldögélő mestert, aki elgondolkozva a világ dolgain kiszakad a körülötte épp zajló zsibvásár hangzavarából. Tekintete a távolba mered, ki tudja hová. Gábor segít nekünk abban, hogy ezen, mi is elgondolkozhassunk. A kép lényegére összpontosít, a sallangot elhagyva a képszélekről, hogy így mi is csak a lényeget lássuk, mi is oda fordítsuk tekintetünket, ahová a mester.

 

Folcz Tóbiás: Egy-egy kiállítás, a mai különösen, rengeteg személyes kapcsolatra hívja fel a figyelmünket. A fafaragó nagy gondossággal és odafigyeléssel választja ki azt a fát, amiből előbújnak gondolatai. Vagy, ahogy tiszteletben tartja és megbecsüli a vesszőt a kosárfonó. Ahogyan a fazekas puhítja, nedvesíti az agyagot, és ahogyan a legkisebb leeső darabot is újra, meg újra felhasználja, nehogy egy kicsi is kárba vesszen. Gábor ugyanígy kötődik egy-egy alkotásához, vagy akár a fényképezőgépéhez. Elgondolkodik, visszajár, próbálgatja. Sokszor sok időn keresztül érlelődik egy kép, amíg a végleges formáját elnyeri. Itt természetesen nem csak az utómunkálatokra gondolok! Nagyon sok képnél több idő telik el az exponálásig, mint a számítógépes feldolgozás utáni nyomtatásig. Talán az ilyen képek azok, amelyek a legjobban az alkotó szívéhez nőnek.

Egy fotóművésznek azonban nemcsak a képeihez kell kötődnie. Kötődnie kell hozzánk nézőkhöz is! A fotóművészet, mint minden más művészet nem kell, hogy csupán öncélú alkotás legyen. Minden egyes fotó egyesével szólít meg bennünket, személyre szabottan mesél, és egyedi gondolatokat ébreszt fel bennünk. Nyugodtan osszuk meg ezeket a gondolatokat a képek alkotójával, hisz ez az, ami igazán meg tudja Őt győzni arról, hogy elérte célját. A megnyitó után, vagy bármikor máskor beszélgessünk vele, vagy írjuk le gondolatainkat akár egészen röviden is a vendégkönyvbe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csigó Gergely: Amint látják, és az imént hallhatták is, a kapcsolat a fotós, és az aktuális témája közt egy igen bensőséges, személyes kapcsolat, ami azután is megmarad, miután a fotós kidolgozta a témát. Mint ahogy a mesterek is örökké érzik a kontaktust alkotásaikkal, úgy Gábor is választott témájával örökre kapcsolatban marad.

Most arra kérem önöket, ahogy Gábor kialakította ezt a kapcsolatot, úgy Önök is alakítsák ki saját kapcsolatukat a képekkel, indítsák útra saját fantáziájukat. Nézzék meg, ahogy a záró képsoroknál Gábor bemutatja, ahogy az idős mesterek átadják a generációkat átívelő tudást, ahogy a fiatalságban tovább élnek a mesterségek, és így halhatatlanok lesznek. Arra kérem önöket Lángh Gábor nevében, hogy ne csak nézzék, lássák is a képeket, és gondolkodjanak el fontos mondanivalójukon... és mi ez a mondanivaló? Nos, biztos, hogy mindenkinek más és más. Számomra például az, hogy ugyan létezhet valami akár 1000 éven át, attól még nem törvényszerű, hogy az 1001-ik évben is bárki emlékezni fog erre a dologra. De szerencsére itt a fotográfia, a dokumentálás, és a leképezés művészi formája, valamint a gép mögött ott az ember, aki örökkévalóvá teszi nekünk azt, amire 1000 év után is érdemes emlékeznünk, még ha a kép csak töredéke is a másodpercnek.

Köszönjük, hogy meghallgattak bennünket.

 

Csigó Gergely fotóművész (AFIAP; E-MAFOSZ)                             Folcz Tóbiás fotóművész (EFIAP, E-MAFOSZ/B)

Soproni Fotóklub, Alelnök                                                            Soproni Fotóklub, Elnök

 

Sopron, 2010. november 14.

A Soproni Fotóklub 2009-ben, és 2010-ben is elnyerte a Trierenberg Super Circuit-on a legjobb fotókluboknak járó aranyérmek egyikét. Ez a circuit, azaz körpályázat, a nezetközi fotóművészeti pályázatok egyik legrangosabb versenye.

A díjazott kollekciókból egy válogatást állítottunk össze, amit a Deák téren lévő Central Park Café-ban mutatunk be 2010.11.07-én, 14-órától a nagyérdeműnek. Mindekit szeretettel várunk!

Meghívó letölthető itt!

A Soproni Fotóklub Csapata...

Mesterek és Mesterségek címmel nyitja meg Lángh Gábor AFIAP fotóművész 2-ik önálló tárlatát a Gárdonyi Géza Általános Iskola aulájában 2010.11.14-én vasárnap, 15 órakor.

A kiállítást Focz Tóbiás (EFIAP, E-MAFOSZ/B) fotóművész, a Soproni Fotóklub elnöke, valamint Csigó Gergely (AFIAP, E-MAFOSZ) fotóművész, a Soproni Fotóklub alelnöke nyitják meg. Közreműködik a Sopron Néptánc Együttes, és a Fajkusz Banda.

A kiállítás november 26-ig tekinthető meg, hétköznap 8-18 óráig, szombaton pedig 8-12 óra közt. A tárlatra mindenkit szeretettel vár az alkotó, és a Soproni Fotóklub teljes csapata!

AFSAD megnyitó

2010.11.02. 18:22

Gondolatok az Ankarai Fotóművészeti Szövetség (AFSAD) kiállításának megnyitójára

 

A történet ott kezdődött, hogy 3 éve a bécsi török nagykövetség kiirt egy fotópályázatot „Török emlékek Ausztriában” cimmel. A szakmai szervezésre Albert Krieglert, az ÖGPH (Osztrák Fotóművészeti Szövetség) elnökét kérték fel. A szervezésben segíttem a munkáját, igy kerültem kapcsolatba az AFSAD (Ankara Fotograf Sanatcilari Dernegi), vagyis Ankarai Fotóművészeti Szövetség vezetőjével, Gökhan Buluttal és Suderin Murattal. Ezt követően Bécsben a Hofburgban volt kiállításuk, ahol szintén találkoztunk.

 

2009 kora tavaszán felhívtak és megkérdezték, nincs-e kedvem zsűritagként elutazni , Güre-be, Törökországba a DASK DOGAY nevű természetfotó pályázatra, úgy- hogy az összes úti és ott tartózkodási költséget a török szövetség fizeti. Mondanom sem kell, hogy volt kedvem.  Igy utaztunk el hárman Albert Krieglerrel és Rainer Herberttel Törökországba.  Ők Ausztriát, jómagam pedig Magyarországot képviseltük a zsűriben.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gökhan Bulut

 

 

Az ott eltöltött pár nap alatt vendégszerető házigazdáink igyekeztek a környéket bemutatni. Ez a természet fotópályázat minden évben megrendezésre kerül, mindig máshol. Lényege, hogy egy több napos workshop végén adják be a résztvevők a képeket és azokat értékeli a zsűri.  A közel egyhetes rendezvényen több százan vesznek részt, fiatalok és kevésbé fiatalok egyaránt. Ami már akkor feltűnt, hogy a győztesek között is sok hölgy volt jelen. Ezt a mostani látogatásnál is tapasztaltam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Suderin Murat

 

Tavalyi látogatásomkor több élménnyel gazdagodtam, ezek közül legérdekesebb az  volt, hogy mint zsűritagnak már hetekkel korábban el kellett küldenem egy portfóliót saját képeimből. Ekkor nem is gondoltam arra, hogy ezeket a képeket többen is megnézik, sőt levetítik. A pályázat eredményhirdetésekor egyenként bemutattak minket, fotóinkkal együtt. Minthogy egyik kedvelt témám az akt, igy több akt témájú képem is szerepelt az anyagomban. A vetítéskor kissé megijedtem, hogy mi lesz, ha az akt képek miatt esetleg neheztelnek rám. Amikor azok a képek következtek a vetítésben, hatalmas ováció kísérte őket, így teljesen megnyugodtam, hogy jól választottam ki a fotóimat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másik személyes élményem, amikor török vendéglátóinknak bemutatkoztam, az Attila névre felfigyeltek és különleges tisztelettel bántak velem. Mint megtudtam, az Attila nemzetség  vezetéknévként ismert náluk.

 

De sorolhatnám itt több élményünket, amiket a török fotós barátainkkal átéltünk, amit láttunk, maximálisan vendégszeretőek, nincs olyan helyzet, amit ne próbálnának megoldani. A fotográfia nagy becsben van náluk, erre áldoznak is, a pénzforrásokat pályázatok útján bürokrácia mentesen meg tudják oldani.

Ez a fotográfia iránti alázat látszik a képeken is.

 

 Törökország, hatalmas föld, érdekes tájak , múlt, történelem. Az Európával határos ország ma egy nagyon gyorsan fejlődő állam Nekünk nem is olyan távoli, hiszen hazánk egy része jó ideig török megszállás alatt volt. Igy nem csoda, ha nyelvünkre is hatást gyakorolt ez a 150 esztendő. Számos mai szavunk a törökből ered, még akkor is, ha erre mindennapos használatkor nem is gondolunk.

  • ótörök eredetű szavaink(bolgár-török és köztörök) eredetű szavak (kb. 300): kicsi, alma, sárga, iker, betű, bika, borjú, disznó, búza , árpa stb.

Honfoglalás utáni jövevényszavak:

  • török eredetű szavak: kun-besenyő: balta, csősz, kalauz, komondor; oszmán-török: zseb, papucs, bogrács, kávé, pite gyeplős bilincs, törvény, tanú barom, ökör, bika, tinó, ünő, borjú, ürü, kos, kecske, disznó, ártány, tyúk, túró, író, köpű, ól, karám, vályú, komondor, kuvasztb.

 

De a konkrét nyelvi kapcsolatokon kívül gondoljunk csak a hazai gyógyfürdőinkre, amik a törökök korában is már ismertek voltak. A mai fürdő kultúrához a török megszállás is hozzájárult.

 

2009 novemberben kerestem fel Sass Lászlót, aki a Sopron Város Kulturális-, Oktatási- és Sportbizottságának a vezetője.  Elmondtam neki az elképzelésemet és rögtön a tervem mellé állt. Már ebben az időben felvetették török barátaink, hogy esetleg páran eljönnének Sopronba és itt együtt különféle programokat szervezhetünk a kiállításon kívül. Ennek az anyagi fedezetét ekkor még nem láttam biztosítva.  Sass László szólt tavasszal, hogy adjunk be egy pályázatot a Soproni Fotoklub nevében az Önkormányzathoz és akkor vendégül tudjuk látni a török fotósokat. Felajánlotta azt is, hogy az Önkormányzat vendégházában megszállhatnak itt tartózkodásuk ideje alatt.  A Pro Kultúra Kht-nál pedig felkerestem Horváth Elvirát, akinek elmondtam,hogy a legnagyobb török fotószövetség kiállítását szeretném megszervezni.  Nagyon tetszett neki az ötlet és a közös egyeztetések után megbeszéltük az október 22-i megnyitót.

 

A szervezés ezután kezdett élessé válni. Az AFSAD kompozit műhelyének a kiállítását júniusban nyitottuk meg Eisenstadtban a Kulturzentrumban. A soproni kiállítás egyik felét ez a képanyag alkotta. A másik fele az absztrakt műhely válogatott képei voltak.  Ez az utóbbi képanyag gyorspostával érkezett Sopronba, akik ott voltak láthatták, hogy tényleg Last Minute, azaz a felrakás napján. Mivel Törökország EU-n kívüli ország, hazánkban pedig a túlbürokratizált EU-s szabályok vannak érvényben, ezért vámkezelési eljárást kellett elvégezni, melyet szerencsére egy régi barátom ingyen megcsinált, de így is rengeteg utánajárásba tellett, amíg sikerült elintéznem. Igy csak a vám összegét kellett kifizetni.

 

Szerdán, amikor kisbusszal kimentünk Schwechatra a török vendégeink elé eléggé meglepődtem, amikor 10 vendégből 7, részben fiatal hölgy volt. Ez is a tavalyi tapasztalataimat jutatta eszembe.  Már az első percektől fogva nagyon jól társalogtunk, egy kivételével mindenki beszélt angolul, így könnyen szót tudtam érteni mindenkivel. Délután a Lőverekben tettünk egy néhány órás sétát, és útba ejtettük az uszodai mini tárlatunkat is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első nap már késő éjszakáig beszélgettünk a vendégházban. Olyan érzésem volt, mintha nagyon régóta ismernénk egymást. Közösen teát készítettünk és vacsoráztunk. Ezt a napot ők előre úgy írták be a programok közé, hogy „vacsora, ahogy az egyetemisták szoktak”. Valóban, teljesen kötetlen, jó hangulatú volt már az első napi együttlétünk.

 

Második napközösen megreggeliztünk, majd elmentünk a kiállítás helyszínére, a Liszt Ferenc Művelődési és Konferencia Központba, Kahol a képek fele már megvolt, így azokat elrendeztük a paravánok mellé. A kis társasággal a belvárosban is tettünk egy sétát, majd visszamentünk a Lisztbe és elkezdtük felrakni a képeket. Közben a már korábban említett „gyors”posta is megérkezett a képek másik részével, így elhárult minden akadály a kiállítás felrakása elől.

 

Klubunkból is sokan segítettek, és igy a Szent György templom tornyában tett látogatás után folytattuk a munkát, mely viszonylag hamar elkészült. Ezután közösen vacsorázni mentünk a Perkovácz házba.

 

Eljött a péntek, gyönyörű napsütés köszöntött ránk. Többen autóval mentünk a vendégházhoz és közösen tettünk egy Sopron környéki túrát. Először Fertőrákoson a Kőfejtőben kezdtünk, majd a Fertő tóhoz tartottunk és ott is kicsit körülnéztünk. Utunkat a Kócsagvárnál folytattuk, majd a fertődi Eszterházy kastélyt néztük meg, amennyire a felújítás engedte. Sajnos az idő szűke nem tette lehetővé, hogy minden, eltervezett programot elvégezzünk, de így is nagyon tetszett nekik amiket láttak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hazajövetel után már mindenki készülődött a megnyitóra.  A megnyitón elég sokan jelen voltak, nagyon sok pozitív visszajelzést hallottunk a kiállításról. A különböző témájú diashow-kat is sokan megnézték. Azt hiszem ez az este örökre emlékezetes marad török barátainknak és nekünk is.  Az estét egy nagyon jól sikerült vacsorával (Fehér Rózsa Étterem), majd egy vendégházi teázással zártuk. Vendégeink 23-24-én Pestre látogattak, ahol múzeumokat kerestek fel. Visszaérkezésükkor egyértelműen megállapították, hogy Sopron sokkal jobban tetszett nekik, mint Budapest.

 

Hétfőn 25-én reggel kikisértem őket Schwechatra, ahonnan még pár órára Bécsbe bementek, hogy a Stephansdomot felkeressék. Jó barátként és tényleg nehéz szívvel búcsúztunk el, abban a tudatban, hogy jövőre újra találkozunk, amikor a kiállításunk megnyitójára Ankarába utazunk.

 

Az itt jelenlévő török barátaink a Sopronban eltöltött napjaikról a az itt készített fotóikból egy kiállítást szerveznek Ankarában. Törökország hatalmas ország, 70 millió lakossal, melyből 4,5 millió a fővárosban él, úgy érzem, ha az ottani emberek a képek alapján megismerik Sopron városát, turistaként el fognak látogatni, hogy maguk is szemtanúi legyenek a látottaknak.

 

Dr. Nagy Attila titikár

AFIAP, AVÖAV, EMAFOSZ

 

 

 

 

 

A Soproni Fotóklub szeretettel meghívja Önt és kedves Családját a Török Fotóművészeti Szövetség (AFSAD) 2010 október 22-én nyíló kiállításának megnyitójáta.

Helyszín: Liszt Fererenc Művelődési és Konferencia Központ

Időpont: 2010. október 22. 17 óra

A kiállítást megnyitja: Dr. Nagy Attila fotóművész (AFIAP, AVÖAV, EMAFOSZ)

Köszöntőt mond: Sass László,  Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Kultúrális-, Oktatási- és Sport bizottságának elnöke

A kiállítás 2010 november 7-ig tekintető meg, naponta 10-18 óráig

 

Dr. Nagy Attila titkár

Soproni Fotóklub

Egyszer minden fotós eljut oda, hogy nem fér el a sok képpel (képtől) a gépén. Ahogy Murphy bácsi is megmondta, nincs az a tárhely, ami egy idő után ne lenne kevés... Az ember először próbálja a készleteket normalizálni, feleslegesnek ítélt képeket törölni, RAW fájlokat törölni, stb... Természetesen ilyenkor is működik Murphy és teljesen biztos, hogy 1-2 év múlva valamelyik montázshoz pont az a felhő kellele, ami azon a bizonyos, letörölt képen van. Esetleg pont azt a képet akarjuk elküldeni egy olyan pályázatra, ahol az eredeti képet is be kell mutatni, amelyiknek már nincsen meg a nyers változata... Ilyenkor a fényíró a következő fázisba kerül és megfogadja, hogy nem töröl több képet, hanem kiírja DVD-re (régebben CD-re), vagy a mostani adattároló dömpinges időben külső HDD-re. Az utoljára említett megoldás már egész jó alternatívának mondható, de... Itt jön a kellemetlen de. Az pedig mindig van. Ahogy annó az analóg tanárom is mondta, hogy "nincsen ideális állapot, csak állapotos ideál" és milyen igaza volt! Tehát veszünk 1-2-sok külső HDD-t (vagy 1 keretet és az előbb említett x számú HDD-t hozzá) és lementjük a képeinket, majd feltesszük a polcra és megnyugszunk. Eltellik a poszt elején is említett időszak, kellene a nyers kép. "Semmi probléma", mosolyodunk el és már nyúlunk is a polcra és tesszük be a lemezt, csatlakoztatjuk a HDD-t, stb... Az esetek döntő töbségében ilyenkor jogos is a kaján mosoly, előkeressük a képet és minden rendben is van. Kisgyerekes apukaként viszont ez sajnos nem ilyen biztos. Elővesszük a lemezt, kinyitjuk a tokot és megdöbbenve vesszük észre, hogy a gyerek bizony megint nőtt és elérte az arhívumunkat is és bizony az említett lemez tiszta karc. Netán leemeljük a polcról a HDD-t és megvilágosodik, hogy mi okozhatta azt a két hónapja felfedezett sérülést a parkettában a polc előtt. Ilyenkor vagy nincs tovább, vagy megyünk kürtiékhez az összes spórolt zsebpénzünkkel, hogy kaparja le az adatokat a törött fejű hdd-ről, mert annak idején nem a kikapcsolva 30G-s gyorsulást (lassulást) is kibíró változatot vettük meg dupla áron. Összegezve a dolgot, ez a megoldás sem az igazi. Jöhet a kövezkező fázis, a RAID. Na ez egy csuda jó dolog, lehet használni sokféle módon, adatokat elosztva és sebességet növelve (nekünk nem ez kell), minden adatot 2 HDD-re kíírva (jó, de sok tárhelyet emészt fel) és egyéb más trükkökkel. Amikor ebbe a fázisba kerültem, elő is kaptam a Goo-val kezdődő nagytestvért és el is kezdtem keresgélni a különböző RAID megoldásokat. Hamar rájöttem, hogy egy diplomával kevesebbet szereztem a kelleténél, mert egy "fapados" kártyát, vagy tömböt inkább van esélye egy informatikusnak létrehozni és konfigurálni mint egy egyszerű halandónak. Jelentem itt meg is akadtam egy időre. Egy alkalommal olvasgattam a neten egy fotós portált és találtam egy cikket, melynek a címében a "tárolórobot" kifejezés díszelgett. Nosza, el is olvastam és megállapítottam, hogy nekem ez lesz a megoldás. A cikkben leírt robot nem más, mint a data robotics inc. Drobo nevű terméke. Első ránézésre ez is egy RAID tömb, de (már megint a fárnya de...) olyan szolgáltatásokat ad, amelyek barátságossá tehetik az egyszeri fotós életét (is). Ami számomra a leginkább vonzóvá tette, az az egyszerű használhatóság! "Csak megmosom a hajam és már indulok is", ahogy régen a reklámban mondták. Csak megfogom a HDD-ket, beteszem a fiókokba, "katt" és már működik is. Az extra szépsége a dolognak, hogy míg az egyszerű RAID tömbök esetében vagy csak egyforma kapacitású HDD-ket használok, vagy lapátolom ki az ablakon a nem használt tárkapacitást, ez az eszköz megengedi és kihasználja (bizonyos, ésszerű keretek között) a különböző kapacitású HDD-k adta lehetőségeket. Természetesen a legjobb itt is az azonos méretű tároló, de nem kell kidobni mindent egy későbbi bővítésnél, ha nem akarjuk. A másik kellemes meglepetése, hogy simán fogadja a SATA/SATA II HDD-ket, tehát nem kell komolyabbakért rohangálni, az egyszerű, boltban bárki számára elérhetőek is tökéletesen megfelelnek. Na de mit kapunk a nem kevés kifizetett pénzünkért (ugyanis az eszköz nem olcsó...)? Egyrészt a már említett csak bepattintom a HDD-t és el van intézve a dolgot. Másrészt borzasztó egyszerű használhatóságot. Egyszerű, szimpla ledekkel kommunikál velünk a ketyere. Alul egy sor mutatja, hogy mennyi kapacitást fogyasztottunk el, a HDD-k mellett pedig 1-1 státusz led van, amire rátekintve azonnal látni lehet, hogy mi a helyzet az aktuális tárolóval. Persze ha elrejtjük a gyerek elől akkor a ledek nézegetése már nem olyan egyszerű, de ezzel sincsen gond. A mellékelt program mindent megmutat ugyan ebben az egyszerű stílusban a monitoron is egy kattintásra. Természetesen az operációs rendszer egy HDD-nek látja az egész eszközt és bárhonnan el is érhető, ahonnan a beépített rendszerlemez is. Jön persze a legfontosabb kérdés, mivel jobb ez így nekem, mint a sima, mezei, külső HDD és a RAID tömb? Az eszköz úgy helyezi el az adatokat a rendelkezésére álló tárolókon, hogy azok közül bármelyik elhalálozása esetén az adataink megmaradnak. Ráadásnak ebben az esetben csak ki kell kapni a tönkrement eszközt és betenni a helyére egy másikat. A rendszer a többit maga elintézi, hogy ismét felkészült legyen egy újabb elhalálozásra. Nem kell nekünk tükrözgetni, ide-oda másolgatni, kinylódni. Természetesen itt is vannak hátrányok. Az általam vásárolt drobo egy időben "csak" egy HDD halálát tudja áthidalni adatvesztés nélkül. Tehát ha egyszerre 2 tároló döglik meg, akkor pech van. Nagyobb igényűeknek egyébként a nagytestvér már többet is tud adni, majdnem dupla áron... :-) Egy újabb számomra kellemes része a dolgoknak, hogy az összes arhívált adatom egy helyen van, nem kell ki-be dugdosni több eszközt, mire megtalálom, hogy melyikre is mentettem azt, amit keresek. Ezen kívül a tárhely mérete dinamikusan változtatható (ügyes formázással persze). Ha kinőttük a benne levő HDD-ket, akkor egyenként kicseréljük őket nagyobbakra és ismét nem kell másolgatni, Drobo barátunk mindent elintéz helyettünk. Persze van még hátránya számunkra. Ez pedig nem más, mint maga a beszerzése. A nagytestvér segítségével is csak 1 webboltot és a gyártó Európai képviseletét sikerült megtalálni. Mindkettő külföldről küldi az eszközt futárral, tehát jelenleg nem tudok olyan helyről, ahova be lehetne menni itthon megnézni. Okozott is meglepetést, amikor megérkezett a cucc. A számtott mérethez képest 2 számmal nagyobb dobozban jött, olyan csomagolással, hogy akár a Fekete Laci is dobálhatta volna, akkor sem hiszem, hogy baja lett volna az eszköznek kibontás után. A másik dolog, ami a kézbevételkor meglepett az az, hogy nem egy műanyag házat (vagy hajlított 0,2mm-es lemezekből összetákolt keretet) kap az ember, hanem egy igencsak robosztus, stabil, masszív fém házat. Szerintem minden gond nélkül kibirná, ha sámlinak használná az ember. Persze ki az a h...e, aki arra használja. Engem mindenesetre még inkább bizakodóvá tett, hogy ha ilyen a külseje, akkor talán a belseje és a szoftver is ilyen szinten lesz stabil és strapabíró. Egy időre azt hiszem megoldottam az arhívum kérdését vele...

Balogh Tamás

A Soproni Fotóklub Egyesület titkárának, Dr. Nagy Attila (AFIAP, AVÖAV, E-MAFOSZ) fotóművésznek kiállítása nyílik 2010. 10. 04-én hétfőn, 19-órakor az Eisenstadti Kultúrális Központban. (Ausztria, Eisenstadt, Schubertplatz 6, Kulturzentrum) A kiállítást megnyitja oar Albert Kriegler, az Osztrák Fotóművészeti Szövettség (ÖGPh) elnöke. Közreműködik: Jancsó Miklós zene.

 

V. Kisalföldi Fotószalon

2010.09.24. 11:50

A Soproni Fotóklub és a Pro Kultúra Sopron Ninprofit Kft. Gyermek és Ifjúsági Központja szeretettel meghív mindekit az V-ik Kisalföldi Fotószalon címmel megrendezett tárlatra, és annak megnyitójára 2010.09.24-én 17:00-kor a Gyermek és Ifjúsági Központba.(Sopron, Ady Endre utca 10, 1-emelet, kiállító terem)

A kiállítók:

Győri Fotóklub Egyesület, Mosonmagyaróvári Fotóklub Egyesület, Soproni Fotóművészeti Kör és a Soproni Fotóklub Egyesület.

A kiállítást Prunner László életműdijas, aranydiplomás fotóművész, a MAFOSz alelnöke, a Soproni Fotóklub korelnöke nyitja meg.

A kiállítás 2010. október 22-ig lesz látható, naponta 9-17 óra közt.

(A meghivó letölthető, ha  aképre kattintasz!)

A Soproni Fotóklub Egyesület mindekit szeretettel meghív, a 8-ik alkalommal megrendezésre kerülő szabadtéri fotókiállítására, a Széchenyi térre 2010.08.28 - 29-én, amit a Magyar Fotográfia Napja alkalmából tart Sopronban.

A kiállítás szombaton délelőtt 10 órától vasárnap este kb 19 óráig tekinthető meg.

A szabadtéri tárlaton a Soproni Fotóklub Egyesület régi, és új tagjai mutatkoznak be fejenként 10 képpel. Mindenkit Szeretettel várunk!

A Soproni Fotóklub Csapata

Hát ez meglepi VOLT...

2010.07.06. 22:46

...avagy egy délután a VOLT-on egy "elsőbálozó" fotós szemével.

Idén ennyi idős fejjel sikerült kijutni a voltra egy napra. Természetesen egy fotós hogy mehet? Fényképezőgéppel! Kissebb tili-toli után sikerült is photo pass-hoz jutni, így már semmi sem állíthat meg, gondoltam én... Aztán eljutottam a bejárat jellegű kordonokig, ahol is helyből rossz szemmel nézték a fotós hátizsákot és mustra tárgya lett. Hát azt is túléltük és bent voltam. "Na és akkor mi van?" - Vetődött fel bennem a kérdés. A kempinget ismerem, átéltem már egy pár május 1-et a helyszínen, de ez nem az a kemping volt, na sebaj, van térképem, van "timetable", tehát indulás... Tettem egy kört az objektumban az asszimilálódás jegyében, még elrejtett masinával, majd letelepedtem a VIP placcon. Előkotortam a gépet és készenlétbe helyeztem, majd egy hirtelen jött ötlettől vezérelve dobtam egy sms-t Geri barátomnak, hátha kint van... Hát kint volt. :-) Össze is futottunk és már meg is volt a Soproni Fotóklub különítmény.  Na irány vissza a nagyszínpad, be a kordonok mögé és vadászat Hobo bácsira közelről egy szám erejéig, mert sajnos csak a 3-ra értünk oda. Sebaj, bemelegítésnek jó volt. Kifele jövet elém pattant egy hölgy, aki "légyszi csinálj már egy képet rólunk" felkiáltással már a haverok nyakába is ugrott. Nem teljesen értettem a szitut, ezért feltettem a kérdést, hogy hogyan fog a kép eljutni hozzájuk, de ez nem érdekelte őket. Na mindegy, gomb lenyom, ez is megvan. Ennek a momentumnak később még jelentősége lesz majd. Ezek után elhatalmasodott rajtam egy dilemma, hogy vajon melyik fegyver is lenne a legjobb erre az estére. Azzal tisztában voltam, hogy csak egy választásom van, mert ekkorra már kezdett a hatalmas por körvonalazódni a levegőben, tehát ha nem akarom beetetni a szenzort, akkor most vagy soha... A 70-200 lett a választás, azzal már fotóztam koncerten, színházban, esküvőn is és sehol nem hagyott cserben. Meg is ejtettem a dolgot és már indultunk is tovább a forgatagban. jártuk a színpadokat, készültek a képek itt-ott, ki mit látott meg.unikum a kézben Geri még egy üveg unikummal is barátságot kötött, ahogy azt a kép is mutatja.  Ezek után vissza indultunk az Ákos koncertre, ismét be a kordon mögé, vadászat (na nem a vörös októberre), aztán 3 szám múlva ki is tessékeltek minket. Ez a momentum nem mindenkinek nyerte el maradéktalanul a tetszését a fotós társak közül, de nem volt mit tenni. Közben összefutottunk a mi kis megyénk lapjának munkatársával is. Innen elvonulóban jött a következő "légyszi csináljá' rólunk egy képet"... Ekkor már csak tolattam két lépést, hogy a 70mm-be ne csak a szemek legyenek benne és katt, kép megmutat az LCD-n és mindenki örül. Nagyon jó, utunkat folytattuk és gyarapodtunk még egy klubtaggal. Először nem értettem, hogy miért ragasztotta le a canon logót a gépe tetején, de nem kérdeztem, gondoltam megvan mindennek az oka. Az ide-oda tekergések közben megint csak "képigény" mutatkozott, de itt már sms-ben átküldött mailcím is jött az igénylőtől, ahova a képet küldeni kell. Ekkor már kezdtem dolgozó szamaritánus partyfotósnak érezni magam, aki ráadásnak önagát szívatandó telével csinálja a közelképeket. Meg is állapítottam, hogy nem fog ez így menni, különösen hogy közben besötétedett. Meg is próbáltam messzebbről egy totált csinálni az Ákos koncertről. Megáll, "céloz", levegő ki, betámaszt, fókuszál, gombot megnyom-na, de mégse, mert közben furcsa módon egy nagy sötétbarna, életlen paca lett a keresőből. Először nem értettem, hogy mi történt, majd megvilágosodtam, hogy valószínű besétáltak elém. A következő pillanatban ezt meg is cáfoltam, mert egy pódiumon állok, tehát max. valami benga kosaras lóghat be a képbe. Elvettem a gépet és kb. egy méterre két vicces gyerek a söröspoharát lóbálja felemelve. Rám röhögnek és elégedetten nyugtázzák, hogy mégiscsak látszik a sör az objektívben. Én nem voltam annyira feldobva, de nem is akadtam ki a dolgon, odébb sétáltam. Próba újra. Ekkor már a fókuszálás közben sötétedett el a teljes kép. Kiderült, hogy újabb önjelölt sztárral van dolgom, aki (miután elléptem a pódium széléről) fellépett és tőlem kb. egy méterre lejtett lenge öltözékben, hogy csináljak róla képet. Na ekkor már kezdtem egy kicsit morcos lenni. Közben természetesen jött a folyamatos instrukció "Naaa, egy képet..." Megpróbáltam megmagyarázni, hogy ilyen közelre fókuszálni sem tudok, és a képen max. a szeme lesz rajta, semmi több. Teljes értetlenség. Mit csináljon az ember fia, erről szól a teleobjektív... Na mindegy, talán egy gyors prezentáció megoldja a kérdést. Belenézettem a keresőbe. A reakció "Húúú milyen közel van az Ákos!" Jah, tudom, ezért tettem fel a telét, de a szabadulás nem ilyen könnyű. Jött a kérdés: "Hova álljak, hogy jó legyen a kép?" Pahhh, "fejlövés, így végzed hát te is". Na mindegy, "a színpadra az Ákos mellé és akkor megoldódik a dolog." Természetesen sértődés és menj a francba az eredmény. Sebaj, legalább végre fotózhatok. Lőttem is egy párat, aztán elindultunk egy kis sétára. A séta közben Geri barátomnál is bepróbálkoztak egy páran. "Csinálnál rólam egy képet, hol fognak megjelenni?" "Sehol, saját anyag lesz", sértődés, következő... Két-három ilyen után ismét gyarapodott egyel a klubbos banda, bár ismét gépnélküli klubtaggal. Nem gond, van aki gép nélkül lazít, irány tovább. Ekkor kiderült, hogy a logó leragasztás rutinos versenyzői trükk és egy teljes védelmi rendszer része! Közben ugyanis csapatunk harmadik tagát is utolérte a "végzet" és a képigények. A válasz egyszerüen csak ennyi volt: "Bocsi, ez a gép még filmes és nincsen már üres kockám." Apááááámmmmm! Mekkora geg! Valaki készült! Frappáns megoldás, amire nincsen ellenszer, nem lehet sértődni és tovább kígyózni sem. A Geri meg is jegyezte, hogy ez annyira jó, hogy meg kell tanulni! :-p No irány tovább, mert jön a Prodigy és ha már itt vagyunk csináljuk róla is képet. Irány a színpad eleje, ahol kiderült, hogy biza itt most nem elég a photo pass a közel menetelhez, előzetes regisztráció is kellett. Hát így jártunk... Ekkorra egyébként már egy frankó sivatagi kőbányába is beillő klima uralkodott. A városi porszennyezettség mérők szerintem túladagolásban elhaláloztak volna mérés közben. (Másnap nagyjából 10 percig tartott mire leporoltam a gépet a körtefecskendővel.) Miután nem jutottunk be előre így eldöntöttük, hogy visszavonulunk a VIP placcra és onnan próbálunk meg alkotni valamit teleobjektívvel. Ez a koncert az igazi kihívás kategória volt. folyamatosan a legkülönbözőbb helyeken felvillanó, legkülönfélébb színű fények. Semmi statikus világítás, csak villogás. Ami egy fotósnak alapból nem baj, csak nem a mi gépünk vezérelte a "kildást". Gyors összegzéssel a bukta és a vajmi kevés közé estek az esélyeink a jó képeket illetően. (Később kiderült, hogy az első sorban szintén nem jártak nagy szerencsével a kiváltságosok sem.) Ezek után a manuális expozíció - sorozatlövés kooperációval azért sikerült lőni 1-2 használható képet, ami után a helyszínen is megpróbáltam legalább nagyjából pormentesíteni a gépet (mint kiderült nem sok sikerrel) és elindultam hazafelé. Számomra ennyi elég is volt a fesztiválfotózásból egy ideig, azt hiszem. Gratulálok a kitartásért, hogy eddig sikerült elolvasni a postot és jutalom képpen itt van még egy kép, a fél prodigy-vel (a felszerelésük van a képen....) :-)

Balogh Tamás

Fényvadászat Feketén-Fehéren

Tóth Jenő Tibor első önálló fotókiállítása

Sopron - Central Park Café Galéria

 

Üdvözlök mindenkit itt a Centrál Park Café Galériában, Tóth Jenő Tibor Fényvadászat címmel megrendezett első önálló tárlatán. Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy pár szót, gontolatot megosszak Önökkel.

Tóth Jenő Tibor 2005 óta foglalkozik a fotózással, saját elmondása szerint gyermekkorában is gyakran kézbe vette a család filmes fényképezőgépét, de a digitális technika újreneszánsza hozta el számára is a fotózást, mint alkotó tevékenységet újra. Sokan a digitális technikának köszönhetően fedezték fel magukban újra az alkotni vágyó embert, de Jenci nem állt meg itt, Őt a fotózás mélyebben érdekelte, és ahogy egyre jobban beleásta magát a dolog technikai oldalába, egyre jobban ismerte meg magát is. Ezzel minden olyan művész így van, aki a fotózás szeretetén túl mondanivalót is akar közölni képeivel. Ehhez egyre jobban szükségét érezte annak, hogy visszanyúljon a múltba, és teljesen átélje ismét az analóg technika adta romantikát, ami a digitális technika sebes fejlődése miatt kezd kiveszni a fotográfiából. Ehhez persze ismét eszközökre volt szükség, így a vásárok, börzék, fórumok mindenapi látogatása Jenci életének szerves része lett. Egyre másra gyűltek a különféle eszközök, gépek, optikák, néha komoly történelmi értékek, sokszor vicces dolgok bukkantak a felszínre.....és ezek gyűlnek a mai napig is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jenci mára már a digitális technikák mellett a hagyományos analóg technikát is tökéletesen ismeri, és alkalmazza a mai napig, az exponálástól a laborálásig...

Ahogy mondnai szokták fotós berkekben, a fotózás egy gyógyíthatatlan betegség, melynek már csak a tüneteit lehet kezelni, a tünet kezelése pedig nem más, mint maga a fotózás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jenci is egy ilyen „beteg”, de minden nap kezeli saját tüneteit....az eredmény pedig látható... nos ennek okán állunk mai itt..de komolyra fordítva a szót...

Majd ha mind megtekintik a fotókat a falakon, Önök is képet kapnak arról, hogy egy fotós, aki érzelmi indíttatásból fotóz, hogyan is látja maga körül a világot, mik azok az apróságok, amik megfogják annyira, hogy a gépért nyúljon...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy fény folt, egy ember, vagy épp egy tárgy adta árnyék, ahogy a fénnyel viaskodva játsza örök játékát.. egy ezred része az életnek...egy röpke pillanat, ami mégis a mozgást ábrázolja, hogy tudjuk, csak egy apró töredékét látjuk a történetnek, de mégis érezzük, tudjuk, hogy fontos momentum ez valaki, akár a mi életünkből is.

Jenci képeit nézve nekem mindig a magyar klasszikus fotográfia elemei köszönnek vissza fotóiból. ..a letisztul és egyszersmint rendezett kompozíció, a fények-árnyékok adta erős kontraszt, a minimalizmus, az abszolút tudatosság, és a gazdag érzelemvilág..amit sokszor nem lehet első pillanatra megérteni egy-egy képben...ahhoz tovább kell nézni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De talán pont ez az alkotó célja, hogy ne legyen minden olyan egyértelmű, hiszen manapság minden az. Rápillantunk valamire, és tovább állunk, azt hisszük értjük, amit látunk, de a fotográfus az, és jelen esetben Jenci az, aki rámutat olyan apróságokra, a körülöttünk zajló életből, ami mellett lehet nap mint nap elmegyünk, és nem szánjuk rá az időt, hogy megnézzük alapossan, pláne arra nem, hogy megértsük esetleg. Pedig van aki egyenesen vadászik az ilyen pillanatokra, apróságokra, amit a fény hoz létre, de az árnyék fed el szemünk elől..így talán érthetőbb számunkra Jenci miért ezt a címet adta első kiállításának..FÉNYVADÁSZAT...Feketén-Fehéren...

Most mindekit arra kérek, szánja rá az időt, hogy megnézze a képeket, és ha picit tovább is nézi valaki a fotókat, mint egy-két másodperc, azon kapja majd magát, hogy gondolatai szárnyra kapnak, ahogy elmerengnek a képen, a kép előtt, és hozzá tesznek valamit a Fotós gondolatához, amit akkor gondolhatott, amikor a gombot lenyomta....és innentől ez már nem csak a fotós által megélt pillanat, hanem saját emlékük, élményük, de valaki más szemén át, aki lehet, hogy sokkal jobban, és tökéletesebben látja a körülöttünk lévő tökéletlen és hibákkal teli világot. Mert mindanyian tudjuk, hogy nem is olyan egyszerű, szépnek, és jónak látni a világot manapság, ami lehet, hogy néha teljesen színek nélküli...FEKETE-FEHÉR....

Tóth Jenő Tibor fotóin keresztül ez a világ mégis érzelemgazdag, és színekkel teli...de ezt már kérem döntsék el Önök úgy, hogy megnézik a kiállítást, amit ezennel megnyitok!

 

Sopron, 2010-06-20

Csigó Gergely Fotóművész

(AFIAP, E-MAFOSZ)

Soproni Fotóklub, Alelnök

 

Múzeumok éjszakája

2010.06.19. 10:27

A Soproni Fotóklub tagjai egy rögtönzött kiállítással járulnak hozzá az Ünepi Hetek alatt tartott Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz.

A tűztorony lábánál lehet majd a klub tagjainak képeit megtekinteni a késői órákig (24 óra).

Mindekit szeretettel várunk!

A Soproni Fotóklub Egyesület Tagja!

Kis portré, kis gyakorlás...

2010.06.14. 11:47

A Soproni Fotóklub tagjaival a jó idő és a jó fények örömére kivonultunk a szabadba, és egy klasszikusnak mondható témát, a portrét vettük újra át. Sok új taggal bővült a klub az utóbbi évben, és hát nem árt újból átvenni a dolgokat. Sokan hoztak gépet a szokásos csütörtöki napra, és Dani elhívott két lányt, hogy kicsit modellkedjen nekünk.

Nos minden résztvevő szerint a program jól sikerült, és két csoportra bontva kis okítással körítve én és Tóbi terelgettük a bandát..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A GYÍK környéke nagyon jó hely erre a célra, mi a biciklis aluljáróhoz mentünk, Tóbiék az Erzsébet kert felé vették az irányt. Jó volt kicsit kiszakadni a hétköznapi hajtásból, és a gondolatainkat a téma felé terelni. Azt hiszem több alkalom lesz még, amikor gyakorlati napot tartunk a nyáron, nem árt frissíteni az elméleti és a gyakorlati tudást..ez még senkinek sem ártott meg, és kicsit edzettünk a derítőlappal is, no meg némi off camera alapot is bevettünk a  végére, de ez már valószínűleg egy külön óra tárgyát képezi majd, mert az megint egy külön tudomány...

..egy példa a derítőlapos megoldásra:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..és egy példa az off camerás megoldásra is (Cinon program vaku, méhsejt rács előtét a vakun, rádiós kioldással egy botállványról) :

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csigó Gergely (AFIAP, E-MAFOSZ)

(ez a poszt a FÉNYECSETVONÁSOK Blogban is olvasható)

A Soproni Fotóklub tagjai a 19. Trierenberg Super Circuit-on, a világ egyik legrangosabb fotópályázatán a BEST MIXED CLUBS kategóriában aranyérmet nyertek, továbbá Bóta Luca a párhuzamos 9th Special Theme Circuit-on "No Worries" kategóriában Aranyérmet nyert.

A következő tagok segítették képeikkel a szép eredményt, amit a 241 db elfogadás miatt nyert el a klub:

Lángh Gábor: 18, Dr. Nagy Attila: 19, Horváth Eszter: 29, Szücs Szabó Sándor: 8, Cseh Dániel: 20, Tóth Jenő Tibor: 16, Csigó Gergely: 14, Balogh Tamás: 20, Bóta Luca: 25, Tóth Péter: 6, Holló Hunor: 7, Pápai Zsolt: 11, Hipságh Gyöngyi: 11, Bogáti Gergő: 16, Folcz Tóbiás: 21

További részletekért kattints a képre!

Új weblap

2010.05.23. 17:34

Balogh Tamásnak elindult az új weboldala. Teljes designváltás és tartalmi fejlődés, valamint új képgalériák találhatóak. Az oldal a baloghfoto.hu címen érhető el (klikk a feliratra).

http://baloghfoto.hu

Némi izgalommal néztem a Cesky Krumlovban általam szervezett klubkiállításunk elé. Igaz tavaly két osztrák városban  is (Mattersburg, Horn) intéztem kiállítást a Soproni Fotóklubnak, de ez egy új, eddig még ismeretlen ország volt számomra ebből a szempontból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kezdjük az elején: honnan az ismeretség? A cseh klubbal tavaly, az alsó ausztriai Horn városában tartott kiállításunkon vettem fel a kapcsolatot. Ők is vendégei voltak az ötvenedik jubileumát ünneplő Horni Fotóklubnak. Akkor sokat beszélgettem a cseh fotós barátainkkal, elmeséltem nekik, hogy Ausztriában már rendszeres kapcsolatokkal rendelkezünk, közös előadásokat, fotómaratonokat tartottunk. Ezen fellelkesülve közösen elhatároztuk, hogy egymás képeit kölcsönösen bemutatjuk. Ennek első állomása a mostani csehországi tárlatunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közel négy órás autóút után értünk a cseh kisvárosba. 

A Soproni Fotóklubból 8-an érkeztünk a megnyitóra, mely a helyi színház előcsarnokában kapott helyet. A tavaly Hornban bemutatott anyagunkat egészítettük ki új klubtársaink alkotásaival. A képeink nagy sikert arattak a cseh közönség körében. A galéria adottságainál fogva, a tárlatot minden nap nagyon sok látogató keresi majd fel. Heti több alkalommal vannak rendezvények a színházban, melyek sok nézőt vonzanak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Még a kiállítás megnyitó előtt megnéztük a múzeummá alakított Seidel-villát, melyben korabeli kamerákat, kontakt másolókat, labort és legfőképpen a körünkben nagy sikert aratott napfény- műtermet néztük meg. Azt hiszem ez valamennyiünknek egy életre szóló élmény volt, hiszen hasonló múzeumot nem mindennap láthat az ember. 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A megnyitóbeszédet az előzetes megbeszéléseknek megfelelően németül mondtam el, melyet egy nagyon kedves idősebb tolmács hölgy ültetett át cseh nyelvre. A klubunk 100 éves jubileumára készített könyvekből néhány angol és német példányt ajándékoztunk a cseh fotós barátainknak. A horni fotóklub tagjai is jelen voltak a megnyitón, mely után közösen felkerestünk egy jellegzetes cseh sörözőt, ahol folytattuk a beszélgetést.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az este folyamán egy városnéző fotózást tartottunk, melyen sok jó kép született, a túrát a hőmérséklet határolta be. Többen úgy döntöttünk, az éjszakai hűvösben inkább nyugovóra térünk és másnap folytatjuk a képalkotást.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A következő délelőtt valóban folytattuk a városnézést. Az egyik legszebb időszakban voltunk itt, hisz a fák virágzása nagyon szép színekkel díszítette fel a várost.  Kísérőnk, Dr. Adam Jaroslav szerint a téli hónapok még kedvezőbbek a város megismeréséhez, hiszen akkor a város turisták nélküli arcát láthatja a látogató.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rövid kis várostörténet:

 A korai középkorban több cseh család birtokában is volt.  Jelentősége a Moldva partján futó kereskedelmi útvonal kiépülésével nőtt meg. A várat 1250 előtt kezdték építeni a Vítkovciak (Witigonen), majd amikor a család 1302-ben kihalt, rokonaik a Rosenbergek (Rožmberk) örökölték a birtokot. A gazdag Rosenberg család uralkodásával a város virágzásnak indult, a 16. századra már fényes reneszánsz város és kastély volt.  

 

 A Rosenbergek egészen 1601-ig birtokolták a várost, ekkor a felhalmozott adósságok miatt kénytelenek voltak eladni Rudolf magyar királynak, aki II. Rudolf néven német-római császárként is uralkodott. 1622-ben nagybátyja, II. Ferdinánd osztrák főherceg az Eggenbergeknek ajándékozta a várost, a harmincéves háborúban nyújtott katonai segítségért cserébe. 1719-ben az Eggenberg család is kihalt, őket a házasság révén rokon Schwarzenbergek követték, akik egészen a második világháborúig birtokolták a várat. Ők és korábban az Eggenbergek is komoly fejlesztésekbe kezdtek, a 18. század elejére a kastély modern és fényűző volt, az átépítésénél a bécsi udvart vették mintául.

 

1918. október 28-án a Csehszlovákia kikiáltásakor a zömmel németek lakta város csatlakozott az önálló dél-csehországi német megyéhez, amely Böhmerwaldgau néven Ausztriához szeretett volna tartozni. Egy hónappal később a csehszlovák csapatok bevonultak a városba. 1920. április 30-án a Krumau helyett hivatalosan is a Český Krumlov nevet kapta. Az 1938-as müncheni egyezménnyel Krumlov és környéke – más csehszlovák területekkel együtt – a Harmadik Birodalomhoz került. 1945-ben amerikai csapatok szabadították fel, a német lakosok többségét pedig kitelepítették. A kapitalista Ausztriához való közelsége révén a szocializmusban is elkerülte a komolyabb iparosítás, helyette katonai létesítmények épültek a környéken.

 

A rendszerváltás után az igen rossz állapotban lévő házakat renoválták, ma kedvelt turistacélpont és környék kulturális központja is. A Moldva 2002-es áradása a városban is komoly károkat okozott, a partmenti házak földszintjét teljesen elöntötte a víz. Ennek emlékét a part menti kis utcában magunk is láthattuk, a folyó szintjét ábrázoló jel formájában.

 

A krumlovi vár a prágai Hradzsin után Csehország második legnagyobb vára. Öt udvarból és negyven épületből áll, valamint tartozik hozzá egy hét hektáros kastélypark is. Túráink alatt a vár jó részét bebarangoltuk. Legszebb az esti fényeknél, amikor a turisták nem zavarják meg az ódon hangulatot. Folyamatosan építették, bővítették a 14. századtól egészen a 19. századig, de a mai elrendezését a reneszánsz időkben, a 16. század elején végzett nagy átalakításkor nyerte el. Négy fő részből áll: alsó- és felső-vár, a barokk színházi rész és a kastélypark. A felső vár és a barokk színház közti várárkot egy sokemelet magas, boltozatos híd tölti ki.

 

Dr. Nagy Attila (E-MAFOSZ, AVÖAV, AFIAP) fotóművész

 

A Soproni Fotóklub Egyesület alelnökének, Csigó Gergely (AFIAP, E-MAFOSZ) fotóművésznek nyílik fotókiállítása FÉNYECSETVONÁSOK címmel 2010. 05. 12-én szerdán, 17-órakor az Erdészeti Múzeumban (Esterházy palota, Sopron, Templom utca 4). A kiállítást megnyitja Kustra Csaba, a KOKTÉL üzleti magazin főszerkesztője, közreműködik Tóth András. A kiállítás június 6-ig tekinthető meg. A meghívó letölthető, ha a képre kattintasz!

Minden látogatót szeretettel várunk!

 

A Soproni Fotóklub Egyesület elnöke, ifj. Folcz Tóbiás (EFIAP, E-MAFOSZ/B) fotóművész kiállítása nyílik 2010. 05. 04-én kedden, 17-órakor a Liszt Ferenc Konferencia és Kultúrális Központban. A kiállítást megnyitja Králik Tibor, a Handler Nándor Szakiskola igazgatója. A kiállítás május 24-ig tekinthető meg. A meghívó letölthető, ha a képre kattintasz!

Minden látogatót szeretettel várunk!

 

Csehországi kiállítás

2010.04.21. 21:05

A Soproni Fotóklub tagjai Csehországban, Krumlauban nyitnak kiállítást a helyi fotóklub meghívásának eleget téve. A kiállítás április 27-én nyílik meg, a megnyitóra a klub több tagja is kiutazik, úgyhogy később egy bővebb beszámolót is olvashattok majd.

A meghivó letöltéséhez kattints a képre!

süti beállítások módosítása