Egyszer minden fotós eljut oda, hogy nem fér el a sok képpel (képtől) a gépén. Ahogy Murphy bácsi is megmondta, nincs az a tárhely, ami egy idő után ne lenne kevés... Az ember először próbálja a készleteket normalizálni, feleslegesnek ítélt képeket törölni, RAW fájlokat törölni, stb... Természetesen ilyenkor is működik Murphy és teljesen biztos, hogy 1-2 év múlva valamelyik montázshoz pont az a felhő kellele, ami azon a bizonyos, letörölt képen van. Esetleg pont azt a képet akarjuk elküldeni egy olyan pályázatra, ahol az eredeti képet is be kell mutatni, amelyiknek már nincsen meg a nyers változata... Ilyenkor a fényíró a következő fázisba kerül és megfogadja, hogy nem töröl több képet, hanem kiírja DVD-re (régebben CD-re), vagy a mostani adattároló dömpinges időben külső HDD-re. Az utoljára említett megoldás már egész jó alternatívának mondható, de... Itt jön a kellemetlen de. Az pedig mindig van. Ahogy annó az analóg tanárom is mondta, hogy "nincsen ideális állapot, csak állapotos ideál" és milyen igaza volt! Tehát veszünk 1-2-sok külső HDD-t (vagy 1 keretet és az előbb említett x számú HDD-t hozzá) és lementjük a képeinket, majd feltesszük a polcra és megnyugszunk. Eltellik a poszt elején is említett időszak, kellene a nyers kép. "Semmi probléma", mosolyodunk el és már nyúlunk is a polcra és tesszük be a lemezt, csatlakoztatjuk a HDD-t, stb... Az esetek döntő töbségében ilyenkor jogos is a kaján mosoly, előkeressük a képet és minden rendben is van. Kisgyerekes apukaként viszont ez sajnos nem ilyen biztos. Elővesszük a lemezt, kinyitjuk a tokot és megdöbbenve vesszük észre, hogy a gyerek bizony megint nőtt és elérte az arhívumunkat is és bizony az említett lemez tiszta karc. Netán leemeljük a polcról a HDD-t és megvilágosodik, hogy mi okozhatta azt a két hónapja felfedezett sérülést a parkettában a polc előtt. Ilyenkor vagy nincs tovább, vagy megyünk kürtiékhez az összes spórolt zsebpénzünkkel, hogy kaparja le az adatokat a törött fejű hdd-ről, mert annak idején nem a kikapcsolva 30G-s gyorsulást (lassulást) is kibíró változatot vettük meg dupla áron. Összegezve a dolgot, ez a megoldás sem az igazi. Jöhet a kövezkező fázis, a RAID. Na ez egy csuda jó dolog, lehet használni sokféle módon, adatokat elosztva és sebességet növelve (nekünk nem ez kell), minden adatot 2 HDD-re kíírva (jó, de sok tárhelyet emészt fel) és egyéb más trükkökkel. Amikor ebbe a fázisba kerültem, elő is kaptam a Goo-val kezdődő nagytestvért és el is kezdtem keresgélni a különböző RAID megoldásokat. Hamar rájöttem, hogy egy diplomával kevesebbet szereztem a kelleténél, mert egy "fapados" kártyát, vagy tömböt inkább van esélye egy informatikusnak létrehozni és konfigurálni mint egy egyszerű halandónak. Jelentem itt meg is akadtam egy időre. Egy alkalommal olvasgattam a neten egy fotós portált és találtam egy cikket, melynek a címében a "tárolórobot" kifejezés díszelgett. Nosza, el is olvastam és megállapítottam, hogy nekem ez lesz a megoldás. A cikkben leírt robot nem más, mint a data robotics inc. Drobo nevű terméke. Első ránézésre ez is egy RAID tömb, de (már megint a fárnya de...) olyan szolgáltatásokat ad, amelyek barátságossá tehetik az egyszeri fotós életét (is). Ami számomra a leginkább vonzóvá tette, az az egyszerű használhatóság! "Csak megmosom a hajam és már indulok is", ahogy régen a reklámban mondták. Csak megfogom a HDD-ket, beteszem a fiókokba, "katt" és már működik is. Az extra szépsége a dolognak, hogy míg az egyszerű RAID tömbök esetében vagy csak egyforma kapacitású HDD-ket használok, vagy lapátolom ki az ablakon a nem használt tárkapacitást, ez az eszköz megengedi és kihasználja (bizonyos, ésszerű keretek között) a különböző kapacitású HDD-k adta lehetőségeket. Természetesen a legjobb itt is az azonos méretű tároló, de nem kell kidobni mindent egy későbbi bővítésnél, ha nem akarjuk. A másik kellemes meglepetése, hogy simán fogadja a SATA/SATA II HDD-ket, tehát nem kell komolyabbakért rohangálni, az egyszerű, boltban bárki számára elérhetőek is tökéletesen megfelelnek. Na de mit kapunk a nem kevés kifizetett pénzünkért (ugyanis az eszköz nem olcsó...)? Egyrészt a már említett csak bepattintom a HDD-t és el van intézve a dolgot. Másrészt borzasztó egyszerű használhatóságot. Egyszerű, szimpla ledekkel kommunikál velünk a ketyere. Alul egy sor mutatja, hogy mennyi kapacitást fogyasztottunk el, a HDD-k mellett pedig 1-1 státusz led van, amire rátekintve azonnal látni lehet, hogy mi a helyzet az aktuális tárolóval. Persze ha elrejtjük a gyerek elől akkor a ledek nézegetése már nem olyan egyszerű, de ezzel sincsen gond. A mellékelt program mindent megmutat ugyan ebben az egyszerű stílusban a monitoron is egy kattintásra. Természetesen az operációs rendszer egy HDD-nek látja az egész eszközt és bárhonnan el is érhető, ahonnan a beépített rendszerlemez is. Jön persze a legfontosabb kérdés, mivel jobb ez így nekem, mint a sima, mezei, külső HDD és a RAID tömb? Az eszköz úgy helyezi el az adatokat a rendelkezésére álló tárolókon, hogy azok közül bármelyik elhalálozása esetén az adataink megmaradnak. Ráadásnak ebben az esetben csak ki kell kapni a tönkrement eszközt és betenni a helyére egy másikat. A rendszer a többit maga elintézi, hogy ismét felkészült legyen egy újabb elhalálozásra. Nem kell nekünk tükrözgetni, ide-oda másolgatni, kinylódni. Természetesen itt is vannak hátrányok. Az általam vásárolt drobo egy időben "csak" egy HDD halálát tudja áthidalni adatvesztés nélkül. Tehát ha egyszerre 2 tároló döglik meg, akkor pech van. Nagyobb igényűeknek egyébként a nagytestvér már többet is tud adni, majdnem dupla áron... :-) Egy újabb számomra kellemes része a dolgoknak, hogy az összes arhívált adatom egy helyen van, nem kell ki-be dugdosni több eszközt, mire megtalálom, hogy melyikre is mentettem azt, amit keresek. Ezen kívül a tárhely mérete dinamikusan változtatható (ügyes formázással persze). Ha kinőttük a benne levő HDD-ket, akkor egyenként kicseréljük őket nagyobbakra és ismét nem kell másolgatni, Drobo barátunk mindent elintéz helyettünk. Persze van még hátránya számunkra. Ez pedig nem más, mint maga a beszerzése. A nagytestvér segítségével is csak 1 webboltot és a gyártó Európai képviseletét sikerült megtalálni. Mindkettő külföldről küldi az eszközt futárral, tehát jelenleg nem tudok olyan helyről, ahova be lehetne menni itthon megnézni. Okozott is meglepetést, amikor megérkezett a cucc. A számtott mérethez képest 2 számmal nagyobb dobozban jött, olyan csomagolással, hogy akár a Fekete Laci is dobálhatta volna, akkor sem hiszem, hogy baja lett volna az eszköznek kibontás után. A másik dolog, ami a kézbevételkor meglepett az az, hogy nem egy műanyag házat (vagy hajlított 0,2mm-es lemezekből összetákolt keretet) kap az ember, hanem egy igencsak robosztus, stabil, masszív fém házat. Szerintem minden gond nélkül kibirná, ha sámlinak használná az ember. Persze ki az a h...e, aki arra használja. Engem mindenesetre még inkább bizakodóvá tett, hogy ha ilyen a külseje, akkor talán a belseje és a szoftver is ilyen szinten lesz stabil és strapabíró. Egy időre azt hiszem megoldottam az arhívum kérdését vele...

Balogh Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.