Már esteledett, amikor az öreg Ambassador autó lassan megállt Kalkutta egyik utcáján és a sofőr fejével biccentve egy romos ház felé mutatott.

A sarkon álló koloniális házat a 19.században az angolok építettek és kórházként működött. 170 évvel később ma, omladozó falait fák ágai és gyökerei tartják össze és épen maradt termeiben indiai családok élik egyszerű életüket.

Beléptem a ház udvarara , ahol a kitaposott agyagföldön gyerekek egy pislákoló lámpa fényénél olvasni tanultak.

A családok többi tagjai a ház verandáján figyelték a tanítást,  a fiatal nők pedig az itt kialakított konyhasarokban készítettek a közös vacsorát, melynek fűszeres illata körbejárta az udvart.

A kis gyerekcsoportot tanító férfi intett, hogy lépjek közelebb és rögtön elküldött egy nebulót, hogy hozzon egy frissítő teát a nap tüzétől megfáradt idegennek.

Ahogy közelebb léptem kíváncsi szemek szegeződtek rám, de a kíváncsiság az én szememben és szívemben még erősebben lobogott, hogy megismerhessem ezen emberek életet és rajtuk keresztül India életét is. Itt kezdődött varázslatos utazásom Indián keresztül.

 Ezen a kiállításon ezt a csodálatos világot az indiai embereken keresztül szeretném bemutatni, azt a csodát, mely megtalálható minden kisgyerek csillogó szemeben, az emberek őszinte mosolyában, a kemény sorsok verejtékében, a piacok zsivajában, az anyák gondoskodó ölelésében, az emberek minden elő iránti szeretetteljes életében.

 Az idézetek Teréz Anyátol, Mahatma Gandhitól és Rabindranath Tagorétol származnak, azon nagy indiai emberektől, akik életüket szeretet nevében élték.

Horváth Eszter AFIAP

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.