Nemrégiben volt lehetőségem egy hétvégi kirándulás során ellátogatni az osztrák történelem kevésbé ismert, ám jelentős helyeire. A Hartheim kastély Ausztriában az eutanázia-program egyik pokoli központja volt, ahol a nácik méreginjekciókkal és gázzal gyilkoltak. A T4 program célja, hogy kiirtsák a német fajból a gyengeelméjűeket, alkoholistákat, mániákus depressziósokat, ezzel is erősítve az árja fajt. Kb. 65-70 ezer elmebeteget terveztek megölni. A kastély korábban egy nemesi család birtokában volt, mígnem elmegyógyintézetet alakítottak ki belőle.

Külön buszokkal szállították őket ide más-más elmegyógyintézetekből, hogy a kapun belépve a halálra ítélt elmebetegeket - nőket, férfiakat, gyerekeket - fürdőteremnek álcázott gázkamrákban öljék meg, a hulláikat pedig krematóriumokban égessék el. Az eutanázia-program viszonylag rövid idő alatt „nyílt titokká" vált, részben a bürokratikus szervezet működése során előforduló adminisztratív hibák miatt is. Voltak családok, akinek a kórházi zárójelentésében a halál okaként perforálódott vakbélgyulladást jelöltek meg, a hozzátartozók viszont tudták, hogy rokonuknak már évekkel korábban kivették a vakbelét.

A társadalmi felháborodás egyre nőtt, a rokonok papokat, ügyészeket kerestek meg, kérve, követelve az elmebetegek gyilkolásának leállítását. Hitler 1941. augusztus 24-én leállította az eutanázia programot. Döntésének oka lehetett, hogy az ekkorra már frontokon harcoló német hadsereg katonái is rendre vesztették el elméjük tisztaságát. A kastélyban jelenleg egy emlékközpont működik.

A másik szintén kevésbé ismert úti célunk a Linzhez közeli Mauthausen. Az első foglyok 1938 augusztusában érkeztek a hegy tetején lévő, erődszerűen kialakított táborba. A foglyok főleg a rossz ellátás mellett végzett fizikai munkába és az őrség kegyetlenkedésibe haltak bele. Különösen hírhedt volt a hegyre épült főtábor oldalában működő kőbánya. A foglyok itt egész nap hatalmas kőtömböket cipeltek felfelé a több száz lépcsőfokon (Halállépcső), miközben folyamatosan botokkal és korbáccsal verték őket. A hivatalosan "szökés közben" lelőtt rabért 3 nap szabadság járt.

A táborba érkezett több ezer szovjet hadifogoly nagy részét elgázosították, vagy a bunkerekben tarkón lőtték. 1940 végéig 15 ezer, a következő három évben 61 ezer fogoly érkezett Mauthausenbe. A tábor kiemelkedő halálozási arányaival hamarosan iszonyú hírnévre tett szert a német lágervilágban. 1944-ben minden korábbinál többen, 65 ezren érkeztek a mauthauseni táborrendszerbe.

Ezzel párhuzamosan romlott az ellátás, a szállás- és munkakörülmények katasztrofálissá váltak, nem volt elég hely, ruha, nőtt a halálozási arány. Az év végére a létszám elérte a 73 ezer főt. 

A brutalitás nem változott, a gázkamrás kivégzések és a "titokhordozó" foglyok tarkón lövése folytatódott, az éhezés miatt terjedt a kannibalizmus. 1945 Május 5-én a Nemzetközi Vöröskereszt képviselője két amerikai járművel a hegy tetején álló erőd kapujához hajtott, és így 3 amerikai katona szabadította fel. 

Ezek a helyszínek nem csak fotós szemmel, de emberileg is igen érdekfeszítőek és tanulsággal szolgálnak minden látogatónak. Ha egy embert elgondolkodtat a téma, és esetleg ellátogat valamelyik emlékhelyre máris tett valamit a múlt megismeréséért, és a jobb jövő érdekében.

Németh Dávid

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.