Egy szép őszi napon, 2012-ben elgondolkodtam azon, hogyan lehetne az általános iskolai korosztályt megismertetni a fotózás alapvető ismereteivel, technikájával, történetével. Miért fontos ez? Az interneten a közösségi oldalakra naponta százával, ezrével töltenek fel a fiatalok általuk készített képeket, sajnos sokszor kritikán aluli minőségben és témában. Talán, ha foglalkoznánk tudatosan a fiatalság fotóoktatásával, akkor javítható lenne a feltöltött képek színvonala, igényessége és bízok benne, hogy a jó példa ragadós lesz.
Tudjuk, hogy kényszerrel senkit sem lehet rávenni ez értelmi fejlődésre, ezért azokat kell megtalálni, akik érdeklődnek már a fotózás iránt.
Ebből az indíttatásból született meg Varga Alfréd, a Gárdonyi Géza Általános Iskola igazgatója segítségével a Gárdonyi Napok rendezvény keretében a Gárdonyi Diák Fotópályázat.
A pályázaton soproni és sopron környéki általános iskolás diákok nevezhettek.
A pályázatra 13 tanuló 51 képpel nevezett a meghirdetett „I.Sopron” és „II.Nyitott” kategóriában.
A Soproni Fotóklub szakmailag Csigó Gergely, Lángh Gábor és Tóth Jenő Tibor fotóművészek, mint zsűritagok közreműködésével, valamint néhány tárgyjutalommal támogatta a rendezvényt.
A beérkezett művek megfeleltek a korosztálytól elvárható szintnek, így minden mű kiállításra került. A zsűri az átlagos szintből jelentősen kiemelkedő kollekciókat a kiosztott díjakkal ismerte el.

I. kategória(Sopron):
I. díj Lobenwein Marcell Széchenyi István Gimnázium Sopron
II. díj Varga Beatrix Általános Iskola Sopronkövesd
III. díj Nábrádi Marcell Széchenyi István Gimnázium Sopron
lobenwein_marcell_2_1.JPG

lobenwein_marcell_5_1.JPG
II. kategória(nyitott):
I. díj Kurucz Kata Berzsenyi Dániel Gimnázium Sopron
II. díj Szabó Gyula Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Ált. Isk.
III. díj Reinhoffer István Általános Iskola Sopronkövesd
Kurucz_Kata_2_II..jpg

Kurucz_Kata_1_II..jpg
Különdíj(egyéni látásmód): Móricz Gréta Széchenyi István Gimnázium Sopron
A Gárdonyi Géza Általános Iskola Különdíját Daghefli Akram (Gárdonyi Géza Általános Iskola) kapta.


A pályázat képeiből rendezett kiállítást nagy média és látogatói érdeklődés közepette Csigó Gergely fotóművész nyitotta meg a Gárdonyi Géza Ált. Iskola aulájában 2013 április 19-én.
Terveim szerin jövőre a középiskolád korosztály számára is meghirdetésre kerül a pályázat.

A kiállítás megnyitóján készült képek ITT MEGTEKINTHETŐEK!

Lángh Gábor Fotóművész

A bejegyzés trackback címe:

https://sopronifotoklub.blog.hu/api/trackback/id/tr165369028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása