Mesterek és Mesterségek

Lángh Gábor fotóművész kiállítása a Gárdonyi Géza Általános Iskolában

Csigó Gergely:             Nagy tisztelettel köszöntünk mindenkit Lángh Gábor Mesterek és Mesterségek című kiállításának megnyitóján. Immár második alkalommal ad otthont a Gárdonyi Géza Általános Iskola Gábor fotókiállításának, amit ezúton is köszönünk az iskola vezetésének.

Az első alkalommal, kissé remegő térdel, izgulva mutatkozik be egy művész a nagyközönség előtt. Várja a visszajelzéseket, és tudja, hogy a közönség őszinte, és sokszor ez azt is jelenti, hogy a művész, és a közönsége nem ugyanazt gondolja egy-egy alkotás megtekintése után. De ez nem baj, mert a művésznek nem csak a saját kénye kedvére kell alkotnia, engedni kell azt, hogy a közönség is elgondolkozhasson fotói nyomán, és képet alkothasson arról, vajon mi járt a művész fejében, amikor az adott képet készítette éppen.  Nos, Gábor ezen a bizonyos izgulós első alkalmon már túl van.  Azon kívül, hogy itt másodszor mutatkozik be, 2006-2010 között 11 országban közel 180 képét értékelte, és fogadta el szakmai zsűri, és akasztotta a nemzetközi nagyérdemű elé a tárlókra, valamint 11 díjjal jutalmazta.

E szép eredmények alapján érdemelte ki Gábor az AFIAP, a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Fotóművésze címet.

Ahogy mi szakmai berkekben mondjuk, vannak ugyan szerencsés véletlenek, de egy ilyen cím kiérdemlése közel sem az. Ez komoly munka, kitartás, sok csalódás és verejték árán sikerülhet csak az alkotónak. Gábor nem sajnálta, sem az időt, sem az energiát, sem a verejtéket, mint ahogy a mögöttem, a falon látható képeken a mesterek sem, amíg alkotásuk el nem készült.

Folcz Tóbiás:   Ahogyan a Soproni Fotóklub tagjai mindnyájan, Gábor is egyszer csak gondolt egyet, és elkezdett fotózni. Elkezdett olyan képek után kutatni, amelyeket már nemcsak a családnak lehet megmutatni. 2005 óta, mióta a Fotóklubhoz csatlakozott már tudatosan keresi a témákat, ötleteket. Próbálja más szemmel nézni a világot, és próbálja nekünk az ő szemén át megmutatni azt. Eleinte, mint mindenki belekóstolt mindenbe. Mindegy, hogy mi volt a téma, vagy, hogy mit ábrázolt, csak az volt a fontos, hogy számára érdekes legyen. Gábor nagyon hamar ráérzett a fotózás művészi oldalára. Képeit megmutatta barátainak, majd a különféle fotópályázatok segítségével a szakmai zsűri véleményének is alávetette alkotásait. Mit azt hallhattuk igen komoly sikereket ért el, hamar megtérülni látszott a befektetett munka, és hamar ráébresztett mindenkit, hogy komolyan gondolja hobbiját, és kihasználja tehetségét. Mára már nincs szüksége iránymutatásra. Kialakította saját stílusát, és már többet szeretne megmutatni néhány egyedi és nagyon ütős képnél. Kiindulásnak fogta a már sikeres alkotásokat: például a középen látható nagyobb fotók összesen több mint 50 kiállításon szerepeltek a világ számos pontján, több díjat is elnyerve alkotójuknak. Ezek a fotók adtak számára egy irányt, amit Ő kitartó, öt éve zajló gyűjtögetéssel kiegészítve létrehozta az itt látható kiállítást. Mint mondtam, szeretne nekünk többet megmutatni. Szeretné tiszteletét leróni a régi, népi mesterségek előtt, valamint szeretné ezt a tiszteletet kiprovokálni belőlünk is azáltal, hogy megmutatja saját gondolatait a képeken át.

Csigó Gergely: Ahogy az imént Tóbiás barátom szavaiból kivehették, egy-egy ilyen kép elkészítése nem csak addig a pillanatig tart, amíg az exponáló gombot lenyomja az alkotó.  A téma, ahogy mondani szokták, nem ugrik csak úgy a fotós lencséje elé. Bizony annak utána kell menni, kutatni kell azt. De elhihetik nekem, a fotós nem érzi olyankor sem a fáradságot, sem az éhséget, sem a nehéz körülményeket, amikor hajtja a késztetés témája felé. Sokszor csak akkor veszi észre azt, amikor szeme elől elveszi a gépet, és végig gondolja aznap mit is fényképezett. Sokszor fotóztunk már együtt Gáborral, és nyugodtan mondhatom, ugyanolyan fáradhatatlan a fotózásban, mint az itt jelen lévő klubtagjaink, vagy akár Tóbiás, és jómagam...

Folcz Tóbiás: Persze azért nem kell sajnálni bennünket, fotósokat, hisz nem véletlenül választottuk magunknak ezt a hivatást. Szeretjük és élvezzük az alkotás ezen formáját, mindössze azzal legyenek tisztába, hogy nem kis munka, idő és energia rejlik egy-egy kép hátterében. Ha jól számoltam 15 különféle mesterséget láthatunk a kiállításon. Biztosan nem véletlen, hogy a legnagyobb hangsúlyt a fafaragó mesterség kapta. Nem mehetek el szó nélkül mellette, hiszen saját hétköznapi munkám meghatározója is a fa. Gábor sem tud elszakadni a gyökereitől. Faipari mérnökként és tanárként már iskolás kora óta nagy becsben tartja ezt az egyik leg ősibb és legszebb, ember által is felhasznált, folyton megújuló, megszépülő változatos anyagot. Mindemellett az sem véletlen, hogy egy iskolában vagyunk. Gábor nem titkolt szándéka, hogy képeivel oktassa az itteni diákokat, és minden látogatót, bennünket is. Mai világunkra igenis ráfér ez a jóindulatú szándék. Valljuk be, hogy hajlamosak vagyunk a nagy rohanásban elfelejteni honnan is jöttünk. Ránkfér egy kis lassítás, mialatt végiggondolhatjuk hagyományainkat, és azt, hogy mi miben tudunk segíteni fennmaradásukban.

Csigó Gergely: A mesterségek nem léteznének mesterek nélkül. De a mester szó már ősidők óta több mindent is jelent, és főleg szép magyar nyelvünkben szokhattuk meg azt, hogy egy-egy szónak sokszor mélyebb értelme van. Nem csak az a mester, aki a szakmájához nagyon jól ért. A mester egyfajta nagy élettapasztalattal bíró személy az emberek szemében. Egy olyasvalaki, akinek aurája magával rántja az érdeklődőket, akinek személyisége megfogja az embert, és élet tapasztalata, és bölcsessége megingathatatlan határozottságot ad neki, ez nekünk pedig energiát.  Majd ahogy a képeket nézik, ha hosszabb ideig is szemlélik őket, meglátják, hogy Gábor portréiban ott van ez az energia. A fafaragó portréja például, aki szinte már a megváltó küllemével rendelkezik, és elsőre talán még viccesnek is hat, ez a hasonlóság, de egy perc után már azon vesszük magunkat, hogy a mester tekintetéből ugyan az a nyugalom, és bölcsesség árad, ami egykor a régi nagy tanítókéból. Arcán a barázdák tudatják velünk, hogy nem volt soha könnyű élete, de mégis elfogadta azt, amit sorsnak hívunk, és árad belőle a jó. Vagy ha tovább haladunk látjuk majd a székében nyugodtan üldögélő mestert, aki elgondolkozva a világ dolgain kiszakad a körülötte épp zajló zsibvásár hangzavarából. Tekintete a távolba mered, ki tudja hová. Gábor segít nekünk abban, hogy ezen, mi is elgondolkozhassunk. A kép lényegére összpontosít, a sallangot elhagyva a képszélekről, hogy így mi is csak a lényeget lássuk, mi is oda fordítsuk tekintetünket, ahová a mester.

Folcz Tóbiás: Egy-egy kiállítás, a mai különösen, rengeteg személyes kapcsolatra hívja fel a figyelmünket. A fafaragó nagy gondossággal és odafigyeléssel választja ki azt a fát, amiből előbújnak gondolatai. Vagy, ahogy tiszteletben tartja és megbecsüli a vesszőt a kosárfonó. Ahogyan a fazekas puhítja, nedvesíti az agyagot, és ahogyan a legkisebb leeső darabot is újra, meg újra felhasználja, nehogy egy kicsi is kárba vesszen. Gábor ugyanígy kötődik egy-egy alkotásához, vagy akár a fényképezőgépéhez. Elgondolkodik, visszajár, próbálgatja. Sokszor sok időn keresztül érlelődik egy kép, amíg a végleges formáját elnyeri. Itt természetesen nem csak az utómunkálatokra gondolok! Nagyon sok képnél több idő telik el az exponálásig, mint a számítógépes feldolgozás utáni nyomtatásig. Talán az ilyen képek azok, amelyek a legjobban az alkotó szívéhez nőnek.

Egy fotóművésznek azonban nemcsak a képeihez kell kötődnie. Kötődnie kell hozzánk nézőkhöz is! A fotóművészet, mint minden más művészet nem kell, hogy csupán öncélú alkotás legyen. Minden egyes fotó egyesével szólít meg bennünket, személyre szabottan mesél, és egyedi gondolatokat ébreszt fel bennünk. Nyugodtan osszuk meg ezeket a gondolatokat a képek alkotójával, hisz ez az, ami igazán meg tudja Őt győzni arról, hogy elérte célját. A megnyitó után, vagy bármikor máskor beszélgessünk vele, vagy írjuk le gondolatainkat akár egészen röviden is a vendégkönyvbe.

Csigó Gergely: Amint látják, és az imént hallhatták is, a kapcsolat a fotós, és az aktuális témája közt egy igen bensőséges, személyes kapcsolat, ami azután is megmarad, miután a fotós kidolgozta a témát. Mint ahogy a mesterek is örökké érzik a kontaktust alkotásaikkal, úgy Gábor is választott témájával örökre kapcsolatban marad.

Most arra kérem önöket, ahogy Gábor kialakította ezt a kapcsolatot, úgy Önök is alakítsák ki saját kapcsolatukat a képekkel, indítsák útra saját fantáziájukat. Nézzék meg, ahogy a záró képsoroknál Gábor bemutatja, ahogy az idős mesterek átadják a generációkat átívelő tudást, ahogy a fiatalságban tovább élnek a mesterségek, és így halhatatlanok lesznek. Arra kérem önöket Lángh Gábor nevében, hogy ne csak nézzék, lássák is a képeket, és gondolkodjanak el fontos mondanivalójukon... és mi ez a mondanivaló? Nos, biztos, hogy mindenkinek más és más. Számomra például az, hogy ugyan létezhet valami akár 1000 éven át, attól még nem törvényszerű, hogy az 1001-ik évben is bárki emlékezni fog erre a dologra. De szerencsére itt a fotográfia, a dokumentálás, és a leképezés művészi formája, valamint a gép mögött ott az ember, aki örökkévalóvá teszi nekünk azt, amire 1000 év után is érdemes emlékeznünk, még ha a kép csak töredéke is a másodpercnek.

Köszönjük, hogy meghallgattak bennünket.

Csigó Gergely fotóművész (AFIAP; E-MAFOSZ)                             Folcz Tóbiás fotóművész (EFIAP, E-MAFOSZ/B)

Soproni Fotóklub, Alelnök                                                            Soproni Fotóklub, Elnök

Sopron, 2010. november 14.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.